Ez év augusztus közepén, egy Tolna megyei községben működő töltőállomás
hétfő reggeli nyitásakor észlelték, hogy vasárnapról-hétfőre virradó időszakban
ismeretlen tettes(ek) rácsfeszítés módszerével betörtek a Shop hátsó
helységébe, és a hétvégi bevételt, az azt tároló széffel egyetemben ellopták.
A helyszín |
Shop hátulról |
Rácsok helye ... |
A rendőrhatóság értesítése mellett, a tulajdonos ügynökségünket is
megbízta a hatósági nyomozás segítése céljából.
A rendőrségi helyszíni vizsgálat befejezését követően érkeztünk a helyszínre,
ahol a vizuális megfigyelésünk eredményét a helyi rendőrőrs nyomozója és a körzeti
megbízott megerősítette, hogy a helyszínelők semmilyen értékelhető nyomot nem
tudtak rögzíteni, amely az elkövető(k) felderítéséhez segítséget, iránymutatást
adott volna.
Vizsgálat nem adott magyarázatot arra sem, hogy az elkövető hogyan
tudott „nyomtalanul” – leszámítva az ablakvédő rácsok lefeszítését – behatolni
a helységbe és azt elhagyni.
Semmi nyom ... |
Véleményük szerint az elkövetőt feltehetően nem a helyi lakosok között
kell keresnünk, hasonló jellegű, de nem ilyen nagy kárértékű bűncselekményt az
utóbbi időben csak „átutazó” elkövetők hajtottak végre a településen.
Végül, de nem utolsó sorban kifejtették abbeli reményüket, hogy mi a
segítségükre tudunk lenni az ügy megoldásában.
A fenti körülmények elemzése és értékelése alapján feltételeztük, hogy
az elkövető(k)nek valamilyen szintű - ha nem is tevőlegesen közreműködő, de
„tippadó”, vagy az elkövető(ke)t ismerő személy – kapcsolatuk volt a
töltőállomás valamelyik dolgozójával.
E gyanút erősítette az a tény is, hogy ez volt az egyetlen helység, ami
nem volt bekötve a töltőállomás elektronikus biztonsági rendszerébe, illetve a
széf, az állomás a belső átépítést követően nem a falon „dűbellel”, hanem
csupán egy bútorlapon 4 darab facsavarral volt rögzítve.
A széf helye ... |
Az ilyen esetekben szokványosnak tekinthető „rutin”-nak megfelelően az
alkalmazottak meghallgatásával kezdtük, amelyeket – előzetes beleegyezésükkel –
digitálisan rögzítettünk, illetve nyilatkozatot vettünk tőlük esetleges hazugságvizsgálatnak történő alávetésükre
vonatkozóan.
Az első meghallgatások, a digitálisan rögzített hanganyagok elemzése
alapján elsődleges gyanú fogalmazódott meg az egyik alkalmazott baráti
/ismeretségi köréhez tartozó személlyel szemben, aki korábban gyakori
látogatója volt a töltőállomásnak, nem csupán tankolási céllal, amelyről
tájékoztattuk a helyi őrs beosztottait is, de eléggé határozott ellenvetés volt
a válasz.
Az alkalmazottak folytatólagos meghallgatása mellett - melyet
nehezített a két műszakos munkarend – nyílt és fedett adatgyűjtést végeztünk a
településen, illetve részleges és konspirált megfigyelés alá vontuk a gyanú
árnyékába került személyt, amely alapján megállapítottuk, hogy az utóbbi pár
napban jelentősebb költekezést folytatott, „pénzhez jutott”, ami gyanúnkat
kezdte egyre megalapozottabbá tenni..
A közvetett bizonyítékok hatására kezdeményeztük és megszerveztük a
töltőállomás két alkalmazottjának - poligráfos hazugságvizsgálatát, amelytől
azt reméltük, hogy a vizsgálat eredményével szembesítve a vizsgálat alá vont
személyt, közvetlenebb és konkrét bizonyítékokat fog feltárni az elkövető(k)re
vonatkozóan.
A vizsgálat összes alaki és formai kritériumát most nem említve, az
egyik legfontosabb tényező a szakszerű és pontos kérdések meghatározása. E
tekintetben mindenképpen szerencsés olyan pszichológussal végeztetni a
vizsgálatot, aki bűnügyi tapasztalattal rendelkezik, mivel a vizsgálat záró
fázisa – szembesítés a vizsgálati eredménnyel és a vallomás „kicsikarása” – magas fokú szakmai tapasztalatot,
felkészültséget és a nyomozóval történő tökéletes együttműködést igényel!
Előzetes várakozásunknak megfelelően a vizsgálatot folytató
meghallgatás meghozta az eredményt, beigazolódott gyanúnk az elkövető
személyére vonatkozóan, melyet a vizsgálat alá vont személy írásos vallomásában
is elénk tárt.
Az írásos anyagot, a hazugságvizsgálat eredményét azonnal átadtuk a
helyi hatóságnak, melynek eredményeként őrizetbe vették és kihallgatták az
elkövetőt, beismerő vallomása alapján sikerült megtalálni készpénzben az
ellopott bevétel 50 százalékét, illetve az elköltött / elvásárolt maradék
összeg ellenértékét, amihez sajnos csak a büntetőeljárás befejezést követően
juthatnak hozzá.
Epilógus:
Természetesen a bizonyítékok „feltálalása” után, eljárásjogi
szabályokra hivatkozva, kizártak minket a további nyomozásból olyannyira, hogy
a vizsgálóhoz már sem a mi munkánk, sem a hazugságvizsgálat ténye és eredménye
nem jutott el.
Lelkük rajta, övék a dicsőség és a statisztika …. a mi munkánkat a megbízónk
így is elismerte.
Baráth és Partnerei Biztonsági Tanácsadó és Magánnyomozó Ügynökség
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése