2008. november 6., csütörtök

Figyelünk, vagy kukkolunk?

A kérdést még kiegészíthetnénk: Figyelünk, követünk, vagy kukkolunk? Melyiket értsük alatta, az nézőpont kérdése. Aki szenvedő alanya – tárgya - a megfigyelésnek gondolom, az utóbbi kifejezést részesíti előnyben, persze ha tudomására jut, vagy észreveszi.
Ugyanígy a házmester, vagy a kíváncsi szomszéd leselkedésére is talán ez a jó kifejezés. A szakzsargonban korábban – talán most is –, kicsit gúnyosan „kukkosok” –nak hívták a megfigyeléseket végző organizációt.

Követünk? Ezt azok használják, akik korábban erről csak hallottak, s egy magánnyomozói igazolvány boldog tulajdonosaként a tudást, képességet és tapasztalatot is magáénak tudhatja.

A magyar nyelv gazdagsága lehetővé teszi több hasonló szinonima és szleng kifejezés alkalmazását is erre a tevékenységre, de tartalmát tekintve néhány esetben többet, vagy kevesebbet jelent. Null:Null, vagy Nulla:Nulla? Ugyanazt jelenti és mégsem? Nyelvészkedés helyet – bár egy adott kifejezés preferálása egyben szemléletbeli és tartalmi különbséget is takar – szorítkozzunk a száraz tényekre.

A megfigyelés a magánnyomozók – és a nyomozó hatóságoknak is - egyik leghatékonyabb eszközének tekinthető a rendelkezésre álló lehetőségek között. Ellentétben a Hollywoodi gyárakban készített filmekkel, ahol a mindenre elszánt magánnyomozó egy szál magában, lekapcsolt fényszórójú kocsival követi az aktuális rosszfiút, a valóságban több személy szervezett, összehangolt munkáját jelenti a megfigyelés, a felderítés és bizonyítékok beszerzése, dokumentálása érdekében.

Az emberi erőforrásokon kívül, természetesen a megfelelő technikai felszereltség – kapcsolattartási, dokumentálásra alkalmas eszközök –, gépjárművek is a szükséges tartozékát képezik egy eredményes figyelő csoportnak. Mindezekért is ez a legköltségesebb és legdrágább magánnyomozói szolgáltatás.

Mi a legfontosabb? Mindenekelőtt az ember – mint minden más szakmában is – a maga felkészültségével, gyakorlati tapasztalatával, kreativitásával és más-más apró és esetenként nagyon fontos személyi tulajdonsággal.

A megfigyelés is egy szakma, bár ilyen jellegű besorolás nem létezik sem a hatályos törvényekben, rendeletekben, sem a kamara szakmai leltárában, szemben a vagyonvédelem területén dolgozókkal, így képzése, oktatása, gyakorlati kiképzése a civil szférában nem is létezik.

Akkor kik végzik a figyelést a magánnyomozói megbízások során? Elenyésző számban a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattól leszerelt, nyugállományba vonult korábbi figyelő szakemberek és természetesen mindenki más, mint ahogyan kis hazánkra jellemző más területen is. Leggyakrabban vagyonőrök – mivel magánnyomozói tevékenységet takar, jogosultságuk sem lenne hozzá -, illetve magánnyomozó igazolvánnyal rendelkező személyek.
Ha Ön építkezne, kire bízná a falazást, a kőművesre, vagy a segédmunkásra? Tudom a blazírt választ – egyikre sem.

A nálunk „kevésbé” fejlettebb nyugati világban a figyelés művészetéről beszélnek és írnak, arra alapítanak / alapítottak cégeket, hogy e speciális felderítő, nyomozati munkával kiszolgálják a nagyobb detektív irodákat, ahol erre kiképzett állomány nem áll rendelkezésre.

A megfigyeléssel szemben a két legfontosabb követelmény, hogy szolgáltassa a szükséges információkat, dokumentációkat, és „NE BUKJON LE!”, vagyis ne dekonspirálódjon a megfigyelés, a megbízó!

Mivel a megfigyelés nem gyártja az információkat, így eredményessége a figyelt személy tevékenységétől, illetve objektum esetén az ott történtektől függ elsősorban. Tehát, ha a férj nem csalja a feleségét, a megfigyelés nem tudja – és természetesen nem is akarja – bizonyítani az ellenkezőjét, - (Bár ez utóbbi kétes szolgáltatás nyújtására vállalkoztak korábban már magánnyomozók búsás haszon reményében, legalábbis a bulvár televíziók beszámolója szerint, lelkük rajta) - ugyanakkor az eredménytelenségre sem lehet mindig magyarázat.

A másik – talán fontosabb és kritikusabb – követelménynek – NE BUKJUNK LE! - való megfeleléssel is visszakanyarodunk a képzettség, tapasztalat és a szükséges és elégséges erők alkalmazása kérdéskörhöz.

Minden egyes megfigyelési feladat más és más, függetlenül attól, hogy több tucatnyi házastársi hűtlenség, vagy csempészés, lopás, csalás, stb. felderítése érdekében végezzük. Más, mert mások a figyelt személy körülményei, a környezete, személyisége, gépkocsija, közlekedési morálja, munkahelyi elfoglaltsága, és egyéb más jelentéktelennek tűnő apróság, de ugyanez vonatkozik objektum megfigyelése estén is.

Más Budapesten késő este – nappali időszakot már nem is említve – egy gépkocsival közlekedő személyt figyelni, ahol a forgalom igen élénknek tekinthető még – a mellékutcákat leszámítva – a gépkocsik a forgalom ütemének megfelelően haladnak, míg egy átlagos nagyságú megyeszékhelyen, ahol az 50 km/h órás sebességet kínosan ügyelve betartják –vajon miért? – s néhány gépkocsin kívül más nem látható az úton.
Ugyanígy más autópályán egy átlagosan, vagy attól gyorsabban haladó személygépkocsi, vagy egy 80-90 km/h –val „döcögő” kamion megfigyelése.

Hosszasan sorolhatnám azokat a különbségeket, amelyek egyedivé tesznek minden megfigyelési feladatot, de gondolom, ez a két egyszerű példa bizonyítja állításomat.

A megfigyelésről még nagyon sokat lehetne írni, következő bejegyzéseimben néhány megtörtént üggyel – természetesen a személyek és helyszínek anonimitását megőrizve –, gyakorlati példával szeretném reprezentálni e speciális szolgáltatás lehetőségeit, felhasználhatóságát.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

A megfigyelés művészete, az érdekel. :)